Mindenesetre létrehoztam egy új blogot, ahová az alkotásaimat teszem fel, leírásokkal, és hivatkozásokkal.

Először a tagóvoda vezetője mondott el néhány fontos dolgot a tornateremben. Elég kicsi volt a hely, és Beni kicsit megilletődött, mert amíg vártunk, az ott lévő kislányok sikítoztak. Na persze, hogy pont akkorra tört ki a sírás, amikor bejött az óvodavezető. Szóval nem mondhatnám, hogy csendben elvegyültünk a tömegben. De szerencsére hamar megnyugodott, és utána szépen kivárta, amíg befejeződik a tájékoztató.

Utána be lehetett menni a csoportokba szétnézni. Egy kiscsoport indul, és van még egy vegyes csoport, ahonnan sokan mennek iskolába. Persze mindenki a helyileg legközelebb eső csoportba nézett be, ráadásul pont az volt az a csoport, ami kiscsoportként indul majd, minket is az érdekelt. De Beni nem nagyon szereti a tömeget, így az infókról nagyrészt le is maradtunk. De szerencsére Kristóf anyukája ott volt, így végül hozzánk is eljutottak a dolgok.

Az egyik óvónő szimpatikus volt, a másik nem annyira, de gondolom, mindenhol ez lenne a helyzet. Sosem gondoltam volna, hogy ezek ennyire nehéz dolgok. Annyit viaskodom magamban/magammal mostanában emiatt. Természetes módon a legjobbat szeretném a gyerekemnek, és úgy lennék nyugodt, ha két olyan óvónő foglalkozna vele, akik szimpatikusak, olyan elveket vallanak, mint én. De persze az eszemmel tudom, hogy ezek nem reális elvárások (ha ezt akarom, maradjak itthon, és tanítsam én a gyerekemet…). És persze én is túléltem az óvodát. Meg más is. Ráadásul egyelőre csak délelőttre akarom beadni Benit, főként a gyerektársaság miatt.

Beni sem akart túl sokáig maradni, az udvaron még kipróbálta a játékokat, de aztán azt mondta, hogy menjünk haza. Hazajöttünk, felvettük Julcsikát, és irány vissza játszóterezni. Andorkáékkal mentünk - Kristófot elég nehéz volt elhozni az oviból… Vele már régóta nem találkozott Beni, ugyanis bölcsibe jár. De nagyon jól eljátszottak, EGYÜTT! Haza is úgy mentünk, hogy anyukák elől, fiúk pedig hátul: nézelődtek, beszélgettek, szaladgáltak. Olyan jó volt elnézni őket!

De visszatérve a saját gondolataimhoz: nagyon vegyes érzésekkel jöttem el az óvodából. Majd az élet, hogy kavarjon még egyet a bennem zajló dolgokon, újabb fordulattal állt elő. A szomszéd házban lakó anyuka hívott délelőtt, hogy a mi utcánk már nem is ebbe a körzetbe tartozik: tavaly kivették belőle. Tudni kell, hogy az ovi egy utcára van tőlünk, nyugdíjas csiga tempóban is maximum 5 perc az út! A másik ovi, ahová tartozunk, kb. 15-20 percre van.

Magáról az oviról jobbakat mondanak, viszont ott senkit nem ismerne Beni. És amúgy is olyan kis félénk, visszahúzódó gyerek, fontos neki, hogy legyenek ismerősök. Szóval jóadag töprengés után arra jutottam, hogy mégiscsak jobb lenne neki, ha sikerülne ide bekerülni. De erre ugye nincs garancia - na meg persze arra sem, hogy egyáltalán felveszik valahová. Tanácstalan vagyok, hogy mit is kéne csinálni…

Pénteken felkerekedtünk és lementünk anyukámhoz VilágVégére. Én diétáztam, de amúgy minden a húsvéti készülődés jegyében zajlott. (Julcsánk végigaludta az utat, így egyhuzamban megtettük a kb. 300km-es távot.) Azért csináltam sárgatúrót, bár tudtam, hogy valószínűleg nem fogok enni belőle. És elkészültek a hímes tojások is (ez Fóciszka érdeme volt).

Hétfő reggel Petinek már nem valami jó a gyomra, és Beni is kicsit furcsa. De azért még meglocsolnak bennünket, Beni ügyesen elmondja a kis locsolóversét (Zöld erdőben jártam,/ Kék ibolyát láttam./ El akart hervadni,/ Szabad-e locsolni?!) De a hímes tojásnak már egyáltalán nem örül, majd elkezd sírni, és hány egy kicsit. Mivel mindenki más jól van, úgy döntünk, hogy lehet, hogy ettek valamit Petivel, ami tönkretette a gyomrukat (a füstölt ízű kenőmájasra tippeltünk).

Délutánra már elég rosszul van, ismét hány, és sír, hogy fáj a pocakja. Bevisszük az ügyeletre. Peti próbálja tartani magát, de látom rajta, hogy neki se sok hiányzik ahhoz, hogy kidőljön. Fiatal dokinő, egész kedves. Beni pisil a kacsába, acetonos a vizelete. De egész jó állapotban van, inni kér, ha ilyen lett volna, mielőtt elindulunk, be se jövünk. (Julcsánk közben felveri az egész kórházat a sírásával, anyuval van kinn a váróban.) Infúzió kell, mondja a doktornő, addigra már egyedül vagyok benn Benivel. Mondom a doktornőnek, hogy mivel már megmarad benne a víz, és ott a négyhónaposom, akit szoptatni kell, és az apja is beteg, így inkább hazavinném a gyereket. Mivel a dokinő sem győzköd, így kicsit meg is nyugszom.

Akkor ez persze jó döntésnek tűnt, de éjszaka jön az újabb hányás. Ami vizet belediktáltam, az ki is jön mind. De utána viszonylag nyugodtan alszik, majd hajnalban ismét hány. (Közben már anyukám és Fóciszka is.) Vissza a kórházba, 4:45-kor. A doktornő személyes sértésnek vette, hogy nem maradtunk benn, “másra is kellene hallgatni” veti oda nekem (mintha már ezerszer előfordult volna, hogy tanácsolt nekem valamit, amit nem tartottam be) és onnantól kezdve nem is néz rám. Szerencsére a nővérke nagyon kedves, ez azért nyújt némi vigaszt.

Megszúrják Benit kétszer, mivel már kicsit ki van száradva, nehéz vénát találni. (Közben azért van egy olyan érzésem, hogy valahol ennek a doktornéni is örül, mert így ezzel is bizonyíthatja, hogy mennyire rossz szülő is vagyok.) Beni nagyon jól tűri. A nővérke betesz bennünket egy olyan szobába, ahol csak mi vagyunk (ha nem hoznak senkit, itt meg tudja szoptatni a kicsit, mondja). Peti egyre rosszabbul néz ki, hazamegy.

Megjön a váltás, a nővérke még bejön elbúcsúzni. Adni akarok neki pénzt, de nem fogadja el. A következő csapatban felfedezem egy volt osztálytársam anyukáját, aki szintén megismer. Ez megnyugtat. A következő nővérke is kedves, bár azért messze nem annyira, mint az éjszakás volt. De nincs vele baj.

Benike nyugodtan fekszik, mesélek neki, folyamatosan beszélnem kell hozzá. Néha sírdogál kicsit, amikor fáj a pocakja, olyankor felültetem, és meg is nyugszik. Lemegy az első infúzió, kicsit jobban van. Bekötik a másikat, azt már lassabbra állítják. Elalszik. Közben megérkeznek anyuék Julcsával, aki nagyon megörül nekem, vigyorog, mint a tejbetök. Jó látni. De persze szopizni nem nagyon akar, annyi érdekes, új dolog van körülötte. Peti a földre ül, onnan már nem eshet lentebb szegény. Aztán szerez nekem egy műanyagpoharat, hogy lefejjek egy kis tejcsit. Közben már szédelgek az éhségtől, de a büfé még nincs nyitva.

[Közben megjön az "új" doktornő, ő is fiatal, de sokkal kedvesebb. Megkérdezem, hogy ha nem jön senki a szobában, akkor szoptathatom-e itt Julcsikát. Megdöbben. Nem fél, hogy elkapja? - kérdi. Nem, hisz én voltam beteg először, akkor is szopizott, és egyelőre semmi baja, ráadásul otthon is mindenki hány, így akár ott is elkaphatja. Hát, akkor igen, szoptassam.]

Hazamennek, Peti visszaszalad egy kis kajával. De nincs időm enni, Beni ébren van, folyamatosan szórakoztatom. Lemegy a második infúzió is, már jobb kicsit az vizelete (két keresztes, amikor bementünk négy volt). Mondják, hogy kicsit vegyem ki, hadd mozogjon. Sikerül rábeszélnem, hogy sétáljunk egyet a folyosón. Megnézzük a nagy üvegajtót, aztán elsétálunk a másik végére is. A végére már kezdi összekapni magát. Aztán kipróbáljuk a kórteremben a kis asztalt a székekkel. Én eszem két falat kiflit, ő is kér. Nem merek neki sokat adni, így inkább én sem eszem.

11 körül megérkezik a csipet-csapat: Peti - kicsit jobban van -, Fóciszka - ő már egész jól van -, és Julcsika - ő nagyon jól van. Szopizik egy kicsit, most én megyek vele haza. Nagyon boldog, amikor magamra kötöm, hamar el is alszik a Mei Tai-ban. Még akkor is alszik, amikor hazaérünk, óvatosan leveszem, és én is lefekszem. Kb. 30 percet alszunk, majd ébred a hölgy és enni kér. Aztán gyorsan letusolok, eszem, és csinálok egy kávét. Pont készülök visszaindulni, amikor hív Peti, hogy jöhetnek haza.

Julcsát gyorsan magamra kötöm, és rohanunk vissza a kórházba (nálam van a slusszkulcs ugyanis; Julcsika meg már kezd nyűgös lenni). Julcsi megint hamar bealszik, én meg rekordidő alatt megteszem a kb. 20percnyi távot. Beni nagyon örül, apa beteszi előre a gyerekülést, hogy ne kelljen Julcsit felébreszteni (ti.: magamra kötve szállunk be a kocsiba, ahol is hátul eredetileg két gyerekülés van két szélen). Hazaérünk, Benikém újra cserfes. Iszik almalevet, eszik egy kis ropit.

Julcsánk is nagyon megörül, hogy végre mindenki otthon van és kezd életre kelni. Megjárjuk vele a mennyeket és a poklot. Előbbit azért, mert végre sikerül olyan nevetést produkálnia, amely már hanghatásában is megfelel a nevetéssel szemben támasztott összes követelménynek. (A kedvezményezett anyukám.) Az utóbbit pedig azért, mert fogzik a drágám, és ez szemmel láthatóan megviseli - ennek kb. 30 perces folyamatos bömböléssel ad hangot. (Van hangereje a kiscsajnak!)

Beni ennek ellenére korán elalszik, és viszonylag nyugodtan alszik. Aztán 11 körül felül az ágyban, és fél perccel később újra hány. Minden kijön belőle. De szerencsére nem sír, nem fáj semmije. Átöltöztetjük, kivesszük magunk közé. Hamar elalszik, nem akarjuk bolygatni, hadd pihenjen. Reggel korán ébred, sír, hogy fáj a pocakja és torka, és menjünk vissza a doktornénihez. Mi rémültek vagyunk Petivel. Ő még nincs olyan állapotban, hogy dönteni tudjon, úgyhogy én mondom, hogy jöjjünk vissza Pestre.

Gyors összepakolás - naná, hogy a telefonomat nem találjuk. (Le van merülve, töltő itthon maradt, így még rácsörögni sem tudunk.) És persze, hogy minden fontos telefonszám csak az én telefonomban van… Mindegy, nem érdekes, induljunk. Kocsiba be, Beni hamar elalszik. Inni nem kér, amitől én kicsit ideges vagyok. Julcsa egy igazi hős, ugyan nem alszik, de szépen csendben szopizza az ujját, nincs sírás. Így megint egyhuzamban letudjuk az utat. Hazaérünk, felhívom a doktornőnket (szerencsére egyből megtalálom a számát), hogy mi a teendő. Ha nem iszik, akkor László Kórház. Cucc összepakol. Közben Beni kimondja a legszebb mondatot: “Szomjas vagyok!” Negyed óra alatt megiszik kb. 2dl vizet, és nem fáj a pocakja tőle. “Ne menjünk kórházba!” - kéri majdnem sírva. Nem megyünk. Várunk. Eltelik 20 perc, ismét inni kér és egy kis ropit is.

Újra felhívom a doktornőt, hogy mégsem megyünk kórházba, mert elkezdett inni, de szeretném, ha ő azért kijönne és ránézne (a torkát még mindig fájlalja - reménykedem, hogy csak amiatt, hogy eddig nem nagyon ivott, és ki van száradva). Rendes, hamar ideér. Beni már egész tűrhető állapotban van, a nyelve nem lepedékes. És a torkával sincs semmi (tehát nem egy torokgyulladást szedtünk még össze…). Szépen iszik, és estére már egy kis pirítós is elfogy. Persze minden “gyanús” mozdulatára összeugrik a gyomrunk Petivel, de szerencsére semmi. Néha fel-felsír, de ahogy elmúlik a hasfájás, már abba is hagyja.

Az éjszaka nyugodtan telik, reggel megint pirítóst kér. A kedve már a régi, de azért még erőtlen. Kezdünk kicsit megnyugodni, de most Julcsánk nyűgössége tart minket állandó készültségben. Szerencsére Benike szépen iszik, pisil és még eszik is. Délután már egy kis sétát is beiktatunk.

Azóta már teljesen jól van, az ereje is visszatért. Julcsánk pedig tovább küzd a fogacskákkal…

MAGYAR SCRAPBOOK PORTÁL
Scrapbook.lap.hu

Itt gyűjtögetem a nekem tetsző, ingyenesen letölthető kellékek elérhetőségeit - mert hajlamos vagyok mindig elfelejtkezni róla, hogy hol találtam jó dolgokat. Szóval ez a post folyamatosan bővülni fog.

FONTOK:

• http://www.kevinandamanda.com/scrapbook/fonts/freescrapbookfonts/
• http://www.dafont.com
• http://www.fontstock.net/
• http://www.fontica.com/
• http://fonts.katgyrl.com/
• http://www.fontreactor.com/fonts/

PHOTOSHOP:

• http://www.photoshopsuli.hu/
• http://www.free4photoshop.com/
• http://freephotoshop.org/

ECSETEK:

• http://www.brusheezy.com/brushes
• http://getbrushes.com/

TEXTÚRÁK:

• http://www.noctua-graphics.de/
• http://www.photoshoptextures.com/
• http://www.aaabackgrounds.com/
• http://royaltyfreepictures.in/free-textures/

FREEBIES:

• http://www.cottagearts.net/samples.html
• http://www.scrappyfreebies.com/
• http://photoshop-freebies.com/

INGYENES KÉPEK:

• http://www.freefoto.com/index.jsp

1. Csütörtökön megvolt az első teljesértékű, hármasban elkövetett játszóterezésünk - az MT nagyon bevált. Beni pedig olyan jól viselkedett, hogy délután nekivágtunk biciklivel apa munkahelyének. Na, igen. Van, aki a gyereket hozza el a bölcsiből/oviból/isiből, mi apát a dolgozóból… [Ja, és Beni "meglátogatta" Jolika nénit, a velünk szemben lakó hölgyet. Ugyanis találkoztunk vele hazafelé jövet, és kijelentette, hogy egyszer majd meglátogatjuk. Na persze, hogy erre a néni rögtön felajánlotta, hogy ejtsék meg most a dolgot. És Beni egyedül elment vele, mi meg Julcsával haza. Az ajtót természetesen nyitva hagytam, hogy be tudjon jönni. Jött is hamar, csak megnézte a lakást... ]
2. Péntek délelőtt a Vasúttörténeti Parkban voltunk - teljes létszámban (Peti mostanában annyit dolgozott, hogy végre csináltunk egy hosszú hétvégét). Túl vagyunk az első vasúti-kocsin-szoptatáson, igazán idilli volt. Délután a Margitszigeten kóboroltunk (itt a kivágott farönkökön szoptattam).
3. Szombat délelőtt a fiúk fodrásznál voltak: Beninek Seriff-es frizurája, apának Villám McQueen-es lett. (Eredetileg fordítva lett volna, de Beni pólóján a Seriff volt, így módosítottuk a tervet.) Délután pedig Norka barátnőméket látogattuk meg (nemrég született harmadik leánykája). Beni szerint Borika aranyosabb mint Julcsika, mert szebb ruhában volt - mentségünkre azért megjegyezném, hogy a rucit még tőlem kapta Zsófika, a középső kislány.
4. Vasárnap délelőtt a Repülőgép Emlékparkban voltunk (hja, kérem, aki Anna és Petit vesz a gyerekének, az készüljön fel arra, hogy az összes élményüket át kell élnie a valóságban is, szóval vár még ránk a Macipark, a sümegi vár, a cirkusz, a bábszínház, Magyarpolány, és minden-minden, ahol ők is jártak). Délután már csak a garázshoz mentünk le. (Ha már kertünk nincs, legalább van garázsunk, ahol tud rohangálni/fűrészelni/létrázni/stb. a gyerek…)
5. És, elkészült az első scrapbook alkotásom. Jó sokat dolgoztam vele, persze alvásidőből lopva el a szükséges órákat. (kép)

És mindezek mellett még itthon is voltunk egy kicsit. Miért is nincsenek háromnapos hétvégék…?!

Sajnos én csak a fele mutatványt láttam: amikor is a hasa alá szorult kezét kiküzdötte maga alól. Elsőre sikerült neki. Erős kiscsaj, nem szeretnék vele pár év múlva egy sötét sikátorban összeakadni, félő, hogy én húznám a rövidebbet.

Örömködésének az vetett véget, hogy bukott egy kicsit, minek hatására felvettem, majd a hátára tettem le. Haragja határtalan volt, de szerencsére dühét nem rajtam töltötte ki, hanem a kép bal szélén még a tornázón lógó sárga macit ragadta meg, és távolította el a tornázóról…

(Egy gyerekkori vers jutott eszembe, sajnos azt sem tudom, ki írta, és a szöveg se biztos, hogy pont így van, de valami ilyesmi: Ej, te spanyol Eszmeralda, / csörgődobos menyecske! / Érted sírom napról-napra / a két szemem veresre. / Eje-haja, eje-haja, a két szemem veresre. // Ne sírd értem, kozák Iván / a két szemed veresre, / mert akit én vágok kupán, / fektében is elesne! / Eje-haja, eje-haja, fektében is elesne! Na, azt hiszem, Julcsánk is valami ilyesmi lyányka lesz…)

ÁPDÉT: Megkövetve Julcsikát közhírré teszem, hogy kapaszkodó nélkül is képes a produkcióra. Kezdődhet a határolós-korszak. (Mennyivel könyebb egy gyerekkel: Benit ilyenkor simán leköltöztettem a földre… De ott meg félő, hogy a bátyja lép rá. Melyik jobb vajon: leesni valahonnan vagy ha ráesnek az ember lányára?!)

Bár ő jókat aludt a kendőben, nem tudom, hogy ez a leányzónál működni fog-e, mert szeret egyedül elaludni. Majd meglátjuk. De én addig is odáig vagyok meg vissza. Úgyhogy ma már ki is próbáljuk majd így a sétát. Olyan szépen süt a nap.

Az alábbiakban egy tuti receptet olvashattok arra vonatkozóan, hogyan tudjátok a saját és gyereketek napját maximálisan a legrosszabbá tenni. Csak követni kell az utasításokat, és megy minden, mint a karikacsapás…

Fontos! Az alább leírt lépéseket pontról-pontra tartsd be, ellenkező esetben az eredményért nem vállalok felelősséget!

1. Végy egy alapvetően jólevő gyereket, aki egyik héten csak 40g-ot hízik. (Természetesen ez behelyettesíthető 50-60-70-stb. g-mal is.)
2. Végy egy anyát, aki hajlamos rémeket látni ott is, ahol nincsenek. Kifejezett előny, ha sikerül olyan példányt találnod, aki megfelelő fantáziával rendelkezik ahhoz, hogy rögtön a legrosszabbat gondolja mindenről (még ha csak azért is, mert valahol a tudatalattija legmélyén úgy tartja, hogy ha egy tragédiát lejátszik fejben, az az életben nem fordulhat elő).
3. Ha mindez megvan, készíts elő egy csecsemő-mérleget, hisz nincs is annál hatékonyabb eszköz a szoptatás intimitásának és spontaneitásának ellensúlyozására. Evés előtt és után helyezd a csecsemőt a mérlegre, és görcsölj azon, hogy vajon miért csak ennyit eszik/ miért nem eszik/stb.
4. Mindezt fűszerezheted azzal, ha van egy órád, amin folyamatosan követed az idő múlását, és így már azon is aggódhatsz, hogy miért nem eszik már ez a gyerek, hisz eltelt 2,5 óra / 3 óra / 3,5 óra / stb.
5. Ahogy a gyerek kinyitja a száját, próbáld beleerőltetni a mellbimbót, hisz milyen jó érzés is az, ha az embert akarata ellenére tömik a kajával.

Ha mindent jól csináltál, akkor mostanra a gyereked már egyáltalán nem akarja elfogadni a cicit, és kezd kicsit nyűgös is lenni. Hisz nem elég szegénynek, hogy fáj az ínye (egy kis Dentinox csodákra képes!), még az anyja is megőrült, és ahelyett, hogy az igényeire figyelne oda, erőlteti a saját akaratát.

Ennél a pontnál azonban már helyes, ha megjelenik egy apa, és jól sejhajon billent, elpakoltatja a mérleget, és helyreállítja mindenki lelki egyensúlyát.

Persze belémbújt a kisördög, és aggódom. Pedig ezt leszámítva minden rendben van: jókedvű, élénk, szépen fejlődik, nyugodtan alszik, van bőségesen pisis-kakis pelus, és egyáltalán nincs semmi jele annak, hogy éhes lenne vagy készülne kiszáradni.

És persze nem szabad elfelejtenem azt sem, hogy sikeresen C-vitamint ettem valamelyik nap, aminek hatására Julcsikám elég nehezen fogadta el a tejcsit: nagy elánnal kezdett a szopizáshoz, és az első korty után torzult az arca a drágámnak. Csak amikor már nagyon éhes volt, akkor volt hajlandó enni. Másrészt most jutott abba a korszakba, hogy minden érdekli, és nagyon hamar abbahagyja a szopizást, mert nézelődik, vigyorog. És oltást is kapott a múlt héten, ami most megviselte.

(És most valószínűleg minden gyerekorvos és védőnő lesajnálóan hallgatna, de) szerintem jön a fogacska is. Legalábbis valami mocorog már. Mert rág és rág és rág. Egész nap. Mindent. És nagyon szereti, amikor masszírozom neki az ínyét. És végül is Beninek is kinn volt 4,5 hónaposan az első két foga. Szóval nem lehetetlen.

Mindenesetre azért majd megkérdezem a doktornőt, hogy mit mond, ha jövő héten is csak “ennyit” produkál a kishölgy. Hát mi lenne velünk, ha eltűnnének a gyönyörű kis fodrocskái a lábáról?!